Elliott 770 Blog

Hírek, beszámolók az Elliott 770 osztály életéből

2021 Kereked OD beszámoló

2021.06.14. | Ákos Kovács | Beszámolók

Kereked OD beszámoló a Nomádról

 

Csapjunk mindjárt a lecsóba! (In medias res). A verseny vasárnapi viszonyait leginkább ez a kép tudja érzékeltetni:

Na, jó ez egy Assó, mondják a szakértők, szerintem nálunk senkinek sem volt ideje fotókat készíteni! (Nekik mégis hogy sikerült?!).

Kanyarodjunk vissza a kezdetekhez!

A Kereked OD fontos osztályozó verseny, mert ez a második versenyünk, ahol 8 hajónak legalább el kell indulnia ahhoz, hogy 2022-ben is osztályként versenyezhessünk! Ezt az utolsó pillanatban sikerült összehozni, nagy köszönet Dr. Makkai Péternek a Mind the Gap hajóért, és Toth Péternek és legénységének akik elindultak  a hajóval.

Mi a Nomádnál szombaton reggel 8kor találkoztunk és f9 körül hajóztunk ki. Alig volt valami szél, inkább csak foltok, még az Emma volt kint akik a szél csikokban próbáltak gennakerezni, gyakorolni, illetve az érkező hajók kezdetek feltűnni a horizonton. A rádióban közben elrendelték a parti halasztást. Közben szépen megjött a többi Elliott is: Findusz, Lilly, Mind the Gap – Sebi  mosolyával a fedélzetén, Party, az Isa Pur, meg már korábban megjelent szokásosan a cső felől.  A kikötőn áthajtottunk egyszer és láttuk a Bernát csapatát a parton.

Végülis f11 körül jelezték, hogy kijön a rendezőség, az előrejelzésekkel ellentében dél-nyugati szél állt fel. A rendező hajónak könnyű dolga volt pár száz méterrel a kikötő előtt dobott egy horgonyt. Volt egy félbeszakadt futamunk az elején, jó helyen álltunk, talán 2-3-ok on lehettünk, a Party és Bernát után. Mindenesetre azt vettük észre, hogy a krajz bójákat egyszer csak beszedték… Elfordult a pálya, gyenge volt a szél. Aztán megint halasztás.  Az addigi kellemes felhős idő megszűnt és kisütött a nap, kezdődött az aszalódás. A  nyugatira át kellett rakni a pályát, és elindult egy futam. Mi a Nomáddal sajnos rossz helyen voltunk a rajtnál, így a Bernát és a Party kitolt volna minket, de nem mentünk ezért ovás fenyegetettség alatt megcsináltuk a büntetőnket visszaesve az utolsó helyre.  Végül az 3 hajót még sikerült behoznunk és 5. helyen végeztünk.  Érdekes volt a szitu, mert a cél előtt megfordult a szél és szembefújt, gyorsan el kellett rakni a genakkert. A többi osztály már fordított szélben fejezte be az utolsó körét. És a „A” pályán is előkerültek a hátszeles vitorlák „krajz” szakaszban. A Bernát nyerte a futamot, a Party második lett, az Emma 3. a Lillyt már nem sikerült behoznunk, pedig talán utolsó krajzban még elöttük voltunk, de rossz oldalt választottunk.

Megint várni kellett, végre észak-nyugatira sikerült kirakni egy pályát, a rajtot itt is elrontottam, a Bernát alá mentem, nehogy megint kitoljon, de ők is késve indultak el. Itt is forgolódó gyenge szélben ment a futam, végül megint ötödikek lettünk., Bernát megint nyert. Wáó, ezek szerint nem volt véletlen, hogy a Visontai Balázs egysége ilyen jól ment az első futamban! És ezúttal a Koncz testvérek viadalában, egy másik friss felállású csapat az Emma jött ki jobban, akik behuzták a 2. helyet. Party tehát harmadik lett, és a Findusz is magára találva, egyre jobban versenyezve bejött a 4. helyre, pedig mi még reménykedtünk, hogy megfogjuk őket!

Azátán még erősebb lett a szél, már húsz csomó feletti  befújásokat mért a képzeletbeli szélerősségmérőm, így lereffeltünk! Jó döntés volt, viszonylag jól rajtoltunk, és a második helyen voltunk, amikor egyszer csak megint felszedték a krajz bójákat. Ekkor már lehetett vagy fél öt, Isa Pur folytatta is a krajzot tovább Tihany felé az érvénytelen futam után.

Azután északiasabb lett a szél, erre is át kellett rakni a pályát, ez volt a jelemző a napra, állandó változások.  Dénes kezdte modani, hogy már nem olyan erős, ki kéne reffelni! Úgy gondoltam, hogy igaza lehet, és már rajt eljárás alatt gyorsan kireffeltünk. Épp visszaértünk a rajthoz, és végre jól el is rajtoltunk! Nekünk állt a zászló, élesebbek voltunk mint bárki és így a Bernáttal viaskodva végül előbb értünk a krajz bójához egy 50 méterrel, most jól jött a covidos, szobafogság kalória többlet bevitel!  Szépen tarottuk a poziciót és lekövettük a Bernát halzolásait, nem engedtük más szélre őket, az előny megmaradt és a krajz megint jobban ment.  Boldogság! Fúj a szél és rajt-cél győzelem! A Partynak végül volt egy kis gondja a genyó levétellel az első körben, így viszaesetek, és 3-nak a Findusz futott be, tovább javítva eredményességet! A következő versenyen már félthetjük a dobogót?  4. lett a Party, Emma 5., Lilly 6.

A szombati napnak leginkább a Bernát örülhetett, két első egy második hellyel.

Vasárnapra nagy szelet mondtak, be is jött, sokan már azzal számoltak, hogy nem is lesz futam, végül 5 hajó maradt. Kormányosit meghallgattuk, megnéztük az autóban odafelé, minő technikai fejlettség! Lényeg 10 kor megyünk ki. Motort parton elraktuk, vitorlával ki. A tegnapi hosszú nap után még a gennakert sem raktuk át balra, felhúztuk, és halz, balra el. Még nem is volt olyan erős szél, főleg a part közelében, de azután a futamra már tényleg erősebb lett. Egyes reffel kezdtük a krajzot, Party simán nyerte az első krajz szakaszt, megint kicsit lekéstül a rajtot, de a bal oldalon már kereszteztük volna a Bernátot, udvariasan kifordultunk steierbordról,  mert nem fértünk volna el, illetve ekkora szélben az ember nagyobb távolságot tart. Nagyon gyenge forduló volt, lefeküdtünk megálltunk. Hátszélben a Party nem húzott genyát, a Bernát egy kisebbet igen. Mi felhúztuk a nagyot, a part közelében még egész jól ment, már kezdtük élvezni a 10 csomó közeli sebességet, de ahogy távolodtunk elkezdett kapkodni a szél, kb. 5-10fok volt a túl hátszeles és a perecelés között, és akkor jött egy keleti puff és boom felpereceltünk. Füli kiengedte csutkára az orrát és így még vissza tudtuk hozni, de sokat veszítettünk. 3. hely megmaradt. A Bernát nem érte utol a genyával sem a Partyt, mi a második körben már maradtunk a pillangozásnál.  A sorrend  nem változott. Lilly bejött 4-nek, szépen tartották magukat. Findusz pedig 5-nek, többen nem mardtunk! A rádión reggel még 2 futamról beszéltek. Örültem, volna a folytatásnak, már mondtam is a srácoknak, hogy reffelünk még egyet!  A többi hajón nem volt több reff, szóval krajzban nem lett volna párunk az egész bójgón! (de még a világegyetemben sem.. ala Parabulis) érdekes lett volna látni, hogy meg tudtuk-e volna tartani hátszélben és még ott lett volna a lehetőség kireffelni… Nem került már rá sor, addigra 30 csomós befújásokat mértek… és elmaradt az utolsó futam. Fél egyre már parton is voltunk az Uniban.

Az eredményhirdetsére a Bernát csapata már nem ért oda – lehet, hogy megfogadták Fazék tanácsát, hogy az északi zuzóban is motor nélkül kell Füzfőn kikötni, vagy nem volt elég kraft az acélgénóában , viccet félretéve nem egyszerű ott ilyenkor kikötni! Volt viszont megfelelő képviselet a dobogó tetején:

Eredmények:

Ákos, Nomád HUN-3

A szező engedélye nélkül, akkor már ezt is bemásolom ide.
Beszámoló Koncz Ádámtól az Emmáról
Nagyon frankó, egyben fárasztó hétvégén vagyunk túl.
Bár csak 4 futam jött össze, rajtoltunk vagy 7-et és a visszafújt futamok is nagyon izgalmasak voltak. Volt minden: flaute, forgolódó-rugdosódó szél és zúzó is. A rendezőnek nem volt könnyű dolga, bár kivételesen Dániel Gáborék nem is voltak a helyzet magaslatán. Higyjétek el, ők ennél színvonalasabban szoktak rendezni..
Mindegy is, a szombati nap végén zombiként, magunk elé bámulva ittuk a sört a büfében. Mindenkin kék-zöld foltok, vízhólyag és finom elégedettség. Férfi munka volt a napon este 6-ig koncentrálni-küzdeni.
Mi konkrétan reggel 8-tól este fél 7-ig vizen voltunk. Nagyon sokat fejlődtünk, öröm volt látni, hogy már sikerül beleszólni a dobogó sorsába.
Vasárnapra aztán lejött a várt erősödés. Bár a kormányosi értekezlet időpontjában még csak friss/erős szél fújt, tudtuk, hogy ez combos lesz. Mi hamar úgy döntöttünk, hogy parton maradunk: A forstágunk pászma-szakadása és az árboctalp-veret törése miatt nem kockáztathattunk meg egy haváriát, úgyhogy a harmadik helynek búcsút mondva az árnyékból néztük a kemények csatáját.
Végül a viharossá fokozódó szélben a rendező csak egy futamot engedett, de jó ez így. Riszpekt, hogy a Bernát és a Nomád a brutális pöffök ellenére genakkert húzott és uralta… majd taknyolt óriásit. Emoji Volt sziszegés a parton rendesen..
Bernát végül nagyon magabiztosan nyerte a hétvégét!! Ugye milyen régen lehetett ezt hallani!? A szürkés-sárga kutyák igazán odatették magukat. Nagyon szép versenyzéssel domináltak. Balázs, Márti, Zsófi, Márkó! Gratulálunk!! EmojiEmojiEmoji
Jó lett volna látni a Gatto-t is ellenük. Ezen a hétvégén biztos nehezebb dolguk lett volna…
Party lett a második! Dani öcsémék vezetik az OD-Trophyt!!! Ezt pedig soha nem lehetett még hallani! Az utolsó futamot ezen a hétvégén is ők nyerték magabiztosan. WOW! A csapat motivált, jók a rajtok, jó a sebesség.
Nomád a harmadik. Ákosék a szombati erős-szelest szépen megnyerték. Jó volt a Nomádot újra elöl látni. ÉLJEN! Egyértelműen övék volt a legszebb perec is. A parton sokan maximum pontért kiáltottak! Emoji
 
Emma egy ponttal lecsúszva lett negyedik. Egyszer vezettünk is futamot! A történethez hozzátartozik, hogy teljesen új egységről van szó. A srácok második versenyükön vettek részt. Norman pedig először volt foredecken. Rendkívül sokat fejlődtünk, már belekóstoltunk a döntött halzokba és a srácok is kezdik egész jól kezelni a kormányos fröcsögését! Emoji
A Findusz az ötödik! Látványos fejlődésen mentek át a srácok a Kenese OD-t követően. Agilis versenyzéssel egy szép harmadik hellyel a harmadik futamban megmutatták, hogy mit is tudnak. Kimondottan jó rajtokat vettek és jönnek föl a középmezőnyben. Hajrá srácok!
Lilly Elliott zárt a hatodik helyen. A csajok igazán kemények. A szombati első futam sikerült nekik a legjobban, de a lefújt futamok közben is voltak dobogós helyen. A súlybeli hátrányuk nagy szélben nyilvánvaló volt, de végig szépen küzdöttek. Nem gondolkodtak azon, hogy vasárnap kimenjenek-e. Új felállásban mennek idén ők is, de már kézzel fogható a fejlődésük. Hajrá Csajok!
Az IsaPur-nak most nem jött össze a hétvége. Ervinék szombaton bóját tévesztettek, vasárnap pedig (érthető módon) nem kívántak átkrajcolni, úgyhogy két DNC-vel a hetedik helyen zártak. Nem baj, Ervin. Majd két hét múlva, otthon!!!
Óriási köszönet Makkai Péternek és Tóth Petinek a Mind the Gab részvételéért. Nélkülük nem jött volna össze a 8 hajó. Az eredményük senkit ne tévesszen meg! Petiék több futamban értek fel a krajcbójához első, vagy dobogós helyen! Érdemes lenne ezt folytatni, srácok! Sebit is jó volt újra látni, nem változott semmit… Emoji
Köszönet még Ákos Urunknak a szervezésért. Kétszer nyolc hajó! Eddig jók vagyunk! Nagyban köszönhető ez neki. Éljen!
Hölgyeim és Uraim! Két hét múlva Földváron folytatjuk! Ne feledjétek, hogy utána hosszú szünet jön, tehát használjuk ki jöjjünk össze tízen! Remélem, hogy Tibiék újra velünk lesznek és a Pegazus is beköszön.
Baráti üdvözlettel:
Ádám