Egyrészt megígértem, másrészt gondoltam mentőövet dobok Ervinnek és lehetőséget adok azoknak a bizonyos hangoknak, akik ugyan barátságosan de azért mégis élcelődnek az ő sajátos beszámolóján. 🙂 Egy kicsit úgy leszek a kezdettel mint az egyszeri diák, aki a szeptemberi iskolakezdés rossz rajtjára való hivatkozással magyarázza az év végi bizonyítványát, több kevesebb sikerrel.

Füred OD Trophy, szombat este – mikor is csapatépítő jelleggel meglátogattuk Balatonfüred legeldugottabb kocsmáját Gergő szervezésében és vezetésével, aki egyébként küldetésként éli meg szocializálódását a helyi erőkkel. Megtaláltuk talán az egyetlen turistamentes helyet, ahol megalapoztuk a másnapi izomlázat a nevető izmainkban, mindeközben áhítattal figyeltük Gergő magasröptű eszmefuttatását amely Bödöcs Tibor-i magasságokba emelte az estét. A magvas gondolatok ugyan elmaradtak az éjszaka folyamán, de a tanulság a másnapi versenyen annál inkább tapintható volt. A futamok alatt a fiúk többet néztek maguk elé mint a pályára (beleértve jómagam is) és még a homlokukat is összeráncolták hozzá, mintha nem a tablettás bor okozta fejfájással küzdenének, hanem azon gondolkodnának vajon miként fogják otthon elmesélni az asszonynak életük első homoszexuális élményét, amire ráadásul csak mások elmondása alapján emlékeznek. Ennek tetejébe már csak hab a tortán az a kis rendezői baki, amely megkérdőjelezte érzékszerveink helyes működését is, úgy mint látás és hallás. Tegyük hozzá, négy hajó esetében volt helytelen (a zsűri szerint) a bóják sorrendje, ami azért is furcsa mivel sorstárs hajók legénységét nem láttuk a kocsmában. Nem tudom mennyire volt igazságos és mennyire volt jogos az eredmény, mivel úrrá lett rajtunk az a bizonyos, hamisítatlan, elkerülhetetlen macska-jaj (nomen est omen).

Bajnokság

Mindezek alapján nagyra értékeltem a fiúk abbéli igyekezetét, hogy a bajnokságon a kocsmázás alternatívájaként, – ahogy a reklám is mondja „azokon a bizonyos nehéz napokon” úgy mint halasztás – pecázással üssék el az időt.

Az eredmény sem maradt el, köszönhető a gondosan előkészített eszközparknak, na meg a kitartásnak. Röpke egy óra leforgása alatt 12 keszeg landolt a stégen felállított szükség konyhában, hogy utána az ízlelőbimbóink által gerjesztett ingerek feledtessék velünk a kánikulai széltelenséget és a balatoni gasztronómiai élmények csúcsára helyezze az ebédet. Mellékelek egy képet, bizonyságul az általam leírtaknak.

Ennyi bevezető után lassan elkezd fújni a szél, ami sajnos többségében a 4 és 10 csomós tartományban mozgott, alapot szolgáltatva a szerencsejátékhoz. De erre a bajnokságra nem csak a gyenge szelek miatt fogunk emlékezni, hanem azon aknamezők miatt is, amelyek miatt külön árbóckosarat kellett volna felszerelni egy megfigyelővel, aki navigál az csurmák között. Őszintén szólva, nehezen éltem meg a kiejtők magas helyezéseit és bár egyenlő esélyekkel indultunk ugyanazon pályán, mégsem akartam elhinni a futamok között Kadosa hősies és kitartó víz alatti munkájának mennyiségi eredményét, amely olykor kilókban volt mérhető. Bár már a verseny végére nem ért meglepetésként, hogy egy egész hínármezőt húzunk magunk után, de a pszichológusom a mai napig ronggyá keresi magát rajtam, azon törés orvoslásán, hogy miként tudott Kadosa egy komplett zsebpecát leszerelni a kielről, úszóval, horoggal és természetesen a műanyag damiltartó kerettel együtt. Szerintem felfekvéseim lesznek azon a bizonyos bőrkanapén, mire ebből a dilidoki kigyógyít valahogy.

Ha megengedtek egy kis kitérőt (nem mintha eddig az egész beszámoló nem az lenne) a hínárvágó kérdésében egy kis együttgondolkodásra szólítanálak benneteket, hogy a Melges-hez (ha jól tudom) hasonló megoldásként találjunk, fejlesszünk ki egy szerkezetet az Elliott-ra is, amivel akár verseny közben is hatékonyan tudjuk megszabadítani a hajót a felesleges ellenállástól. Ha jól sejtem ez a helyzet a jövőben csak romlani fog. á-b- bekk

Bár már kicsit megkoptak a futamok pontos emlékei, azért több jelentős momentum mély nyomot hagyott bennem, így az eseményeket a versenytársak felől göngyölítem fel. Mindenek előtt hozzá kell tennem, mentálisan nem álltam készen a megmérettetésre. Tavaly sokkal összeszedettebbnek éreztem magam, ez meg is látszott a rajtjainkban. Nehezen találtam meg a helyem a vonalon, és bár többségében a lee oldalt láttam jobbnak, nem mindig volt ez így, és bizony a szélső pozíció is ritkán volt meg, Ádámmal ellentétben, aki talán inkább az elején remekelt nem kevés borsot törve az orrom alá. De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk a versenytársakat, akiket a verseny előtt próbáltam fejben elemezgetni, természetesen nem kizárva a meglepetéseket.

Lássuk talán elsőként az Emma csapatot Ádám kormányzásával, akivel szemben – bár egy másik hajó másik csapatával ugyan de -, már ráztam egyszer kétszer a pofon fát. Az ODT-k alkalmával látszott az a fejlődés, amely egy új csapattal egy új hajóval is tiszteletet követel és bár a helyezés nem ezt tükrözte, de ha nem sújtotta volna őket több technikai probléma is, akkor bizony csúnyán beleszóltak volna a dobogós leosztásba.

Ákos a Nomád csapattal nagyon szépen szerepeltek az első ODT-n és tudom az év folyamán a rajtok nem mindig úgy sikerültek ahogy Ákos eltervezte, azért mégis az földvári incidens nyomta rá a bélyegét erre a szezonra. Átéltem hasonló ütközést, bár nem kormányosként, de ez egy időre talán a kelleténél is óvatosabbá teszi az embert. Mindezek ellenére számoltam velük.

Kicsi Lány és a Pegazus esete. (Elnézést Flórától, de mi csak kicsi Lányként említjük őt verseny közben, nem kicsinyítve, sem őt, sem a tehetségét ezzel a jelzővel, sőt ellenkezőleg.) Szóval tudtam, hogy egy nemzetközi mezőnyben edződött kéz, bizony tudja merre tolja a kormányt, a futamgyőzelem igazolja is állításom. Sokszor találkoztunk a pályán, néha túl közel is 🙂 majd jött egy 10-20 cm-es befutó, amit nagyon szépen csinált és ezért bizony alul maradtunk és másodikként futottunk be.

Party-ék Gergő kormányzásával, akikre azért is számítottam, mivel ők képesek Főnix madárként feltörni hamvaikból, bár az idei bajnokságon talán nem volt meg az új rongyokhoz az állítás, de a végére azért segített az a Redbull és csak becsúsztak előttünk. Hajrá Fiúk jó lesz ez!

A Bébee Márk kormányzásával a családi crew-al megint az utolsó futamon alakította a legnagyobbat, ugyan tavaly ez fájóbb pont volt nekünk, azért az utolsó futam győzelme mindenképpen megsüvegelendő és azt se felejtsük, hogy egy második hely is becsúszott, na meg az a fránya OCS ( a rühes macska miatt), de azért ez így is szép.

Elértünk a dobogóhoz, és nem csak a végeredményt illetően, hanem a fejben összerakott rangsorban is Csabi a Lurkóval és Gyuri „bácsi” a Jóhajóval ott volt az elsők között. Nem kell különösen taglalnom miért is tartottam tőlük a legjobban, hiszen ha csak fele annyi vízen töltött órával büszkélkedhetnék mint ők, akkor boldog lennék. Ne feledjük az első három hajó pontazonossággal lett első, amit Csabi az össz pontszám alapján (kiejtők nélkül) megnyert. Azt gondoltam a múlt esztendő szoros végeredménye nem überelhető, de tévedtem, végig fej-fej melletti volt a küzdelem, bár a végén a kiejtők és a matek nekünk kedveztek.

Nagyon kemény küzdelmet vívtunk, de lássuk a három legrosszabb eredmény futamát és azok okait. Az első hatodik helyünk fő oka a rossz rajtunknak köszönhető zavart széltől való menekülés utáni rossz oldalválasztás, ami azért is szomorú, mert majdnem mindig a part fizetett és tudtam melyik a jó irány, hogy a végén szépen leesik a szél és pozitívan lehet majd a bójára hajózni, bár ehhez egy kicsit meg kellett húzni a keretet és ez olykor rosszul néz ki, de ebben a futamban ez volt a jó. Rossz döntések sorozata, eredményezte ezt a megérdemelt 6. helyet. A második szomorú és egybe demoralizáló eredmény, a későbbi események ismeretében, sajnos az ipari mennyiségű hínárnak köszönhető egy kis zsebpecával fűszerezve, ahol sem sebességünk sem élességünk nem volt, és mint tudjuk ez a kettő kéz a kézben jár. Többen körbevitorláztatok és ez nem segített a higgadt stratégia kialakításában sem. Így jártunk. Az utolsó futam volt talán a legtanulságosabb, bár a többiekkel kielemezve nem voltunk egy állásponton. Történt ugyanis, hogy sikerült egy viszonylag jó rajtot venni, mivel találtam egy lyukat a falban és volt elég helyem arra, hogy még sebességem is legyen a rajt pillanatában. Nem így voltak ezzel a többiek, akik korai rajtosok lettek és a nagy riválisok úgy mint Jóhajó és Lurkó elmentek a „rossz” oldalra vízre. Emma volt egyedül előttem, talán egy kicsit alattam, de neki is randija volt ismét a rajtvonalon. Egyenes az út, egyszerű a képlet: húzzuk még egy kicsit, várjuk meg a leesést, majd pozitívan gyűjtsük a magasságot. Itt volt a hiba, a folyamatosan gyengülő szélben a part megállt a víz pedig elindult és én elengedtem a fiúk kezét, nagyot hibázva ezzel. Amint lehetett volna, akár több egység aláejtésével is, el kellett volna velük menni és tartani őket, nem pedig rábízni magam a jól bevélt receptre. Lekereszteztek és utána már csak hátulról figyeltem az eseményeket. Ez a tanuló pénz az ötödik hellyel büntetett. Csúnya volt, de tanulságos. Rossz hangulatban hajóztunk vissza a kikötőbe az utolsó futam után, hiszen tudtuk, jobb eredményre lett volna szükségünk a biztos győzelemhez.

Később kiderült, pont elég volt és a múlt esztendővel ellentétben, most több első és több második helyünk volt, így felállhattunk a dobogó legfelső fokára. Nem kell mondanom életem legszorosabb versenye volt, ahol a fiúk hibátlanul szereltek, Kadosa az zongoránál Ránki Dezső-i magaslatokba emelte a szerelést, Andriska a tőle megszokott magabiztossággal kezelte a genakkert, Gergő pedig szinte észrevétlenné tette a fordeck-et, ahol mindig minden rendben volt. A hullámvölgyek ellenére is megmaradt az összhang, jó volt a csapat. A sikert leginkább ennek könyvelem el, hiszen nem voltak technikai problémáink a hínaraktól eltekintve. Gratulálunk mindenkinek és köszönjük játékot!

Remélem nem lett túl hosszú a reggeli kávéhoz…..egészségetekre!